Az egész kezdődött egy 13 órás sorbanállással a jegyekért. Már itt láttam, hogy az út célja a hajózás, nem Észtország meglátogatása. Ennyi pénzért nem számítottam ilyen luxusra. 12 emeletes, legalább 200 méter hosszú hajó éttermekkel, kaszinóval, butikokkal és három különálló diszkóval. A visszaúton konkrétan találtam egy közértet.

Annak ellenére, hogy volt három különböző tánctér, mindenhol a Satisfaction ment (a klipp Praktiker reklámnak sem utolsó, szerintem a kantárnadrágos Reviczky csereérett).  Nem tudom minek erőltetni az ilyen zenét, mikor a zenészek által játszott rendes számokra szemmel láthatóan nagyobb igény volt. Nyugati társadalomban vagyok tudom, de az egymással táncoló daliás alsótestű ánuszkalózok (értsd: csőbuzi, de a tollboát hordó típusból) látványát még mindig nem sikerült megszoknom. A többiek hívtak táncolni, de nálam a tánc eleve paradoxon, csak akkor táncolok, mikor már annyit ittam, hogy nem tudok. Így aztán sörözéssel, meg fényképezéssel töltöttem az időt.

A jegyben bennefoglaltatott egy svédasztalos vacsora is. A hajó színvonalából kiókumláltam, hogy nem lilahagymás zsírosdeszka lesz a menü. Erasmusos népség, vegyes népség, a bebocsátás előtt, az eleinte még kulturált sor csúnya tülekedéssé fajult. A svédasztalos étkezés olyan, mint a Forma1, a rajton múlik minden. Képzelje el mindenki, hogy a giroszos beengedi a pult mögé másfél órára! A lefogyott kilókból kettőt aznap este visszaszedtem. Ragyogó kedvem volt. Elromlott, mikor láttam, hogy a pincérlányok összegyűjtik a megkezdett borospalackokat, összeöntik, újradugózzák és felszolgálják. Ehh, mégsem kellett volna meginni egy üveggel. Amikor pedig a franciák hangosan lármázva a fejem fölött elkezdték egymást dobálni spagettivel, el is jöttem. Aljanép, mindet kidobtam volna a tengerbe.

Másnapra erőltetett menetet terveztem, egy fővárost besétálni ebben a kikúrt hidegben feladat. Vettem egy jegyet idegenvezetésre is. Az idegenvezető csaj közölte, hogy mi vagyunk életében az első csoportja. Ezt, és csak ezt el tudta mondani angolul, a többit illetően magunkra voltunk utalva. Az egyik srácnak, aki egy jó helyi étterem felől érdeklődött a McDonaldsot ajánlotta. Elvitt minket olyan helyekre, amit a tornyai miatt magam is megtaláltam volna, és diadalittasan kijelentette:

Templom!

Ez igen, ezért érdemes volt fizetnem. Míg a többiek bementek egymás hátát fényképezni, én a műszaki egyetemen való hugyozás keretein belül lemorzsolódtam a csoporttól. A hangulatos éttermet pedig magam is megtaláltam, és jó ideje először magyarbarát árakon megebédeltem. A város nagyon emlékeztet Budapestre. Angolul a fiatalok is alig beszélnek. Cigicsikktenger a megállókban, a kutyát a járdaközepére szarató gazdik, valaha szép épületek. Lepukkant városnegyedektől 2-300 méterre V12-es 8L Audik. Ennyi luxuskocsit Svédországban 4 hónap alatt nem láttam, pedig az életszínvonalbeli különbség jelentős. A svédeknél nem a kocsi a státuszszimbólum, és milyen jól is van úgy.

A boltokban már kettős árazás van, a korona mellett ott van az eurós ár is mindenhol. Az észtek most januárban vezetik be az eurót, de szerintem páran jobban örülnének, ha a gázt vezetnék be mihamarabb.

Hamar visszaszálltam a hajóra, korán sötétedik, a kikötő környékén pedig nem érdemes megvárni a sötétedést. Ráadásul itt van egy óra eltérés is a sötétség javára. Órát állítanunk nem kellett, ez tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.