Svédek ha mulatnak

2010.09.22. 01:56

Este 10. Könyékig a háziban. Jelenleg még a feladatok utolérésének fázisában vagyok de tervem, hogy előredolgozzak egy kicsit, mert mikor Fruzsina itt lesz, önkényesen öt napos szabadságot veszek ki.

Csörög a telefon. Egy német ismerős a focipályáról. Van tervem ma estére? Tiszta fehérneműt veszek és megzuhanyzom, nem ebben a sorrendben. Most jönnek egy egyetemi buliból, és ha már erre járnak felugranának. Gyertek.

Intervallen volt az egyetemen. Minden nemzet főzte a saját kajáját, és az volt a belépő, ahol cserébe mindenki másét megkóstolhatta. El is felejtettem, meg nem is volt kedvem vadidegeneknek paprikáskrumplit főzni. Nekik kimaradt egy kicsi, azzal megkínáltak. Eintopf-nak hívták, leginkább egy híg brassóira hasonlított főtt krumplival. Megköszöntem, rendes volt tőlük, hogy gondoltak rám. Cserébe megittunk 2 kör pálinkát és beszéltünk egy kiadósat. Menjünk a helyi buliba. Én tudtam, hogy az este fénypontja a pálinka volt, de mentem velük.

Bekerülni ingyenes, de meg kell mutatni a helyi diákot. Ruhatár kötelező, 600 Ft. Előrelátóan, pulóverben jöttem. Már egyszer elszörnyülködtem az itallapon (nem a kínálaton, az árakon) most azért megint ért meglepetés. Magyar/spanyol/ukrán/csóró (senkit nem akarok megsérteni) vendégük valószínűleg már volt, mert az itallap mellett egy nagy piros A4-es lapon ki van írva: a legolcsóbb sör 690 ft. 3 deciliter, 3 fok. Szánalom. Egy cent tömény ugyanúgy 690. Rettenetes. Pár délután alatt el tudnám inni az egész félévre szánt keretet, és ezek diákbarát árak. Milyen az ellenséges? Jelzálogra adják a cigit?!

A helyi fiúk ugyanazt csinálják, mint otthon. Állnak, mint fasz a lakodalomban, sörrel a kézben, és bökdösik egymást, "Azt látod?" "Kéne, mi, há´?". Az a kevés lotyó, akit meg félreinformáltak,  – hogy ez nem strand, hanem kocsma, ezért nem bikiniben kellett volna jönni – meg fürödt a férfitekintetekben. Olyan magassarkúban, hogyha megunják az életet, csak le kell róla vetniük magukat. Legalább 18 centi. Az egyik véletlenül nagyon megtaposott. Magyarul küldtem el a picsába, de a tekintetem nemzetközi volt. Pár perccel később, kaptam egy sört tőle, és a fülembe búgta, hogy sajnálja. Már tartottam is a másik lábam, hogy oda tessék lépni!

Ha eléggé lerészegedett a svéd hülyegyerek, akkor kártyázhat. De nem ám automatás gyümipóker, mint a debreceni kocsmákban. Blackjack sarok, makulátlan modorú osztóval, zöld filccel kárpitozott asztalon. Húztam magamnak egy széket, és néztem a játékot. Eleve vérlázító, hogy a nyegle alig húszéves köcsög szopogatja az arcképnélküli BKV bérletet érő longdrinkjét, mert egy korrekt 3 centest nem bír meginni, de még be is fizet vagy 20.ooo forintot, amit aztán két Tiesto szám alatt el is tapsol. 19-re lapot kér. Nem vagyok benne biztos, hogy a szabályokat ismerte-e egyáltalán. Aztán előkerült pár visongó bikinis picsa is, akik az este további részét már fejben eltervező alkalmi hódítókból játszva kiszedtek fejenként 10.ooo-et zsetonra. 3 perc múlva már az sem volt sehol. Felálltam, és tovább. Nem veszi be a gyomrom könnyen az ilyet.

Visszatértem a tánctérre. Meguntam a ´Az kéne, mi?´beszélgetéseket, odamentem a helyi DJ-hez. Scootered van? Nincs. Brooklyn Bounce? Az sincs. Kifogytam, szívem szerint a Repül a bálnát kértem volna, de leültette volna a bulit a diszkógömb alatt egyedül szeletelő magyar.

Elbúcsúztam. Az ajándéksöröm is elfogyott, egyébként meg mindegy, hogy ott állok vagy itthon a zuhany alatt. Hazafele jövet találkoztam két spanyol ismerőssel, szintén a focipályáról. Mutattam nekik az égre, hogy ott a Jupiter. Valóban, nem tudom meddig lesz látható, de Kelet környékén a legfényesebb égitestre figyelmezzen mindenki, mert az a Jupiter. Azok meg elküldtek a fenébe, hogy sokat ittam, az a Hold. Na, Kepler sem spanyol volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://czibereblog.blog.hu/api/trackback/id/tr502314000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása