Svéd vizsga

2011.01.17. 22:44

Szóbeli

Diktafonra veszik az egészet. Ezzel magukat védik, fellebbezésnél erre hivatkoznak. Van a vizsga előtt egy kellemes hangvételű előjáték, hogy az esetlegesen izgulóknak kimenjen a vibráció a hangjából. Többedmagunk vizsgázunk, hogy ezzel is erősítsük a csapatmunka szellemét. A vizsgáztató megbújik a sarokban, mintha ott sem lenne. Alig kezdem el a mondandóm, szól a tanár, hogy sóhajtsak egy nagyot, jót tesz. Szerintem meg az tenne jót, ha nem vágnál a szavamba, mert elfelejtem hol jártam és mire rájövök megbuktatsz.

Írásbeli

Az egyetemen egy épület 3 csarnokkal csak a vizsgázásnak van szentelve. Első vizsgám a svéd írásbeli volt. Minden vizsga reggel 8-kor kezdődik és 4 órán át tart. Ennyi idő alatt háborúk dőlnek el. Ráadásul az összes régi próbavizsgával végeztem másfél óra alatt, nem is reggeliztem otthon, hanem bevittem vizsgára a kaját, ezzel is nyertem 20 perc alvást.

Többször az orrunkra kötötték még vizsga előtt, ne puskázzunk, ne forgolódjunk, mert itt nem csak a vizsgaalkalmat bukjuk, és csak a gyanú is elég a bajhoz. A teremből nyílik több wc, ha kimegyünk felírják egy listára. Három kiállási lehetőség adott négy óra alatt. Rögzítik, hogy mikor kezdtünk, mikor végeztünk. Még jó, hogy be nem kell ikszelni, sikerült-e.

A mellettem ülőnek 8.15-kor már rengeteg kérdése volt felém. Pisszegett, mutogatott és fel volt háborodva, hogy leszarom. Teli szájjal mutatok a kekszeszacskóra, hogy én a vizsga kezdete óta ezzel vagyok elfoglalva, a csomagoláson meg nem találom a választ, jobb lenne ha eldugulna. Azt is jegyzőkönyvbe veszik, ha elfingom magam, te meg azt kérdezed, hogy miről szól a második bekezdés?! Később sem hagyta abba a kérdezősködést, rávettem magam, a válaszra. Próbáltam olyan tömör lenni, amilyen csak tudtam.

Fogd már be a pofád.

Na, ezt megértette, ki is ment a budira, hogy ott megnézze a teletömött zsebeiben lévő cetlik valamelyikén rajta van-e a válasz.

Azóta volt még egy vizsgám, a rendre ügyelő véres tekintetű nénik csapata viszont változatlan. Ők a hivatásos genyók. Nem egy agyonbecsült munka.

A vizsga anonim, a kivételezés kivitelezhetetlen. Így lett a bátyámból fogorvos és A típusú jogsim. Nem jutott eszembe svédül, hogy van a közgazdász, és a ˝motorcykel˝ hosszabb, mint a ˝bil˝. Ez történik, ha terjedelemre osztályoznak és nem vagyok lekövethető.

A svédek komolyan veszik a vizsgázást. Szívesebben tanulok itt, mint otthon. A műszakin ha tisztességesen felkészülök egy vizsgára és nem foglalkozom a puskaírással lestrébereznek, de minimum lebuziznak. Tanulni egyszerűen nem menő. Ha egy szerencsétlen doktorandusz be akarja lopni magát a diákok szívébe, vagy csak szimplán azt szeretné, hogy emberszámba vegyék, kínjában elkezd szemet hunyni a puskázás felett, és mindjárt ő lesz a jófej a tanszékről. Mostanában jövök rá, a legtöbb szabálynak van értelme.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://czibereblog.blog.hu/api/trackback/id/tr522591759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása