A főbérlőm ellát tanácsokkal rendesen. Mondta, hogy ne a közeli boltba menjek kajáért, mert drága. Menjek a külvárosba ott olcsóbb, nagyobb, jobb. Előrelátó voltam. Felírtam egy lapra, hogy mit kell vennem, és annak a svéd nevét is. Ezt szépen a konyhaasztalon is hagytam, tehát maradt az improvizáció.

Liszt. Még angolul sem jutott eszembe a neve. Nem találtam sehol és a bolti eladó elég hülyén nézett, mikor a búzát kerestem. Mondta, hogy nincs. Próbáltam neki segíteni, hogy biztos van itt, ez egy élelmiszerbolt. Tudja! Az a fehér por, van mindenhol! Felhúzta a szemöldökét és faképnél hagyott. Hülye narkós, gondolta.

Almalevest akartam csinálni, és megkínálni vele Szergejt. Tejföl helyett kefírt vettem. Nem számít. Az inkább, hogy vajat is akartam venni de helyette kakaóport (!) sikerült. Nem tudom mit keresett a hűtőpultban.

Ezt itthon vettem észre, miután kibontottam. Nagyon felmérgeltem magam. Vajnak is drága volt, a kakót meg nem iszok. Felfőztem egy pohár vizet, beleöntöttem az egészet, tettem bele vajat (a Szergejéből) és megcukroztam. Azzal kínáltam meg Szergejt. Mi ez? Kérdezte. Nem adtam még nevet neki erre én, és elmeséltem hogyan jártam a liszttel. Nevetett és letette a félig teli poharat az asztalra.

Még mindig ott van.

Angol

Nagyon nem vagyok elégedett az angolommal. Valamiért ha nem vagyok biztos a mondandómban elkezdek motyogni. Nem jó stratégia. Ráadásul kiderült, hogy a 10-1000-ig terjedő számokat keverem. Tegnap 40 percet kóvályogtam az albárletemet keresve Ryd-ben. Mivel úgy gondoltam, hogy egyszerűbb kérdezgetni, mint a 30 kilós bőröndömet húzgálni, minden szembejövőtől megkérdeztem, hogy merre van az 52-es szám. Javarészt egy irányba mutogattak, azt átlagoltam és súlyoztam aszerint, hogy arab mami mutatta, vagy egy svéd srác kezében a gmapset futtató tacspados telefonjával. Arra mentem, de nagyon nem értettem, hogy miért 30 környéki házszámokat látok. Atán mikor egy kismama értetlenkedett, hogy milyen szám is? Akkor rájöttem, hogy nem 52-t, hanem 25-öt kérdeztem mindenkitől. Remek!

Svéd

Egy szót nem tudok, és azok kiejtése sem megy. Egy szöveg témájára még rájövök, ha sok benne a nemzetközi szó és írva vagyon. Egyébként semmi. Ráadásul úgy tűnik nekem, hogy minden egyes szó kiejtését tanulni kell. Szerintem hízelgő egy svédnek, ha a saját nyelvén köszönök meg valamit, meg annyira azért meg akarok tanulni svédül, hogy a boltban ne az első pillanatban derüljön ki, hogy nem idevalósi vagyok. Tehát köszönni és megköszönni, ez a cél. A megköszönés alakul. Kiálltam az egyetemi épület elé, és minden arra járónak kinyitottam az ajtót. Ha nem furán néztek, akkor megköszönték. Már egész jól tudom hogyan van a svéd köszönöm.

A módszer nem mindenre jó. Még dolgozom rajta, hogy mit kell csinálnom az egyetemi ajtó előtt, amire az a válasz, hogy

˝Jó napot! A biciklimről lelopták a sárhányót, kérem adjon egy párat a legolcsóbbikból, csavarokkal együtt! ˝

vagy

˝Kezétcsókolom drága! Sürgős ügyben a wc-t keresem. ˝

Magyar

Reflexből köszönök meg mindent magyarul. Sok értetlen tekintetet begyűjtök ezzel. Vagy ha valami csak kicsúszik a számon. A mellettem ülővel beszélgetek angolul, aztán oldalba bököm, és mondom neki,

˝Na, ott egy szabad hely! ˝

A legrosszabb, hogy nem is kapcsolok, miért néz értetlenül.

Orosz

Mivel a főbérlőm orosz, őt is el szeretném kápráztatni egy két mondattal. Jóreggelt, jóétvágyat tefingottál?, hasonló mindennapos kifejezések. Ma reggel jó reggelt kívántam Szergejnek. A reakcióját elnézve nekem úgy tűnik, hogyha felolvasom magyar kiejtéssel a google translator fordítását az nem vezet eredményre. Jó ez az online szótár de hiába, beszélni nem tanít meg.

A svédek minden szemetet külön gyűjtenek. Egy olyan bódéban kell kidobálni ezeket, amibe én enni is simán bejárnék, és mikor végeztem a tonhallal kérném a damasztszalvétát.

Külön kell gyűjteni a papírt, üveget, izzót, elemeket, elektromos hulladékot és fémet. Nem is fér a fejembe, hogy hogy a picsába nem lopják ki a fémet a hordókból. Ugye erről sok bőrt le lehet húzni, de otthon nem ismert a hulladék vas fogalma. Ott a fémdarab vagy használatban van (vonat utasokkal, kilincs) vagy a méhtelepen.  Az etnikumok meg ugye villanyt szerelni is azért tanulnak, hogy a feszültség alatt lévő rezet is vihessék. Tisztelet a kivételnek!

 Mikor én ott voltam, legalább 20-25 kilónyi fémhulladék benne volt. Találtam azonban érdekesebb dolgot is. Az eletromos hulladékokhoz egy komplett asztali gép ki volt dobva. Hopp-hopp, már került is elő a zsebemből a csavarhúzó, Szergejjel belenéztünk. Egy dvd írónak örült volna. Én csak kíváncsi voltam, meg nagyon meglepett, hogy ez így megy. Cd olvasó és egy régebbi vinyó volt benne videokártya. Memória nem, pedig azt simán kivettem volna. Mondjuk úgy láttam, hogy egy régi fajta billenőkapcsolós táp is volt benne, ami – nekem – soha nem jön rosszul, de erőt gyűjtöttem, összeszereltem és visszatettem a helyére.

A házhoz menet Szergej elmesélte, hogy éppen könyékig volt egy kidobott számítógépben, akkor memóriát keresett, amikor a rendőrök elkezdték feszegetni, hogy miért a szemetesnél szereli a gépét. Ő mondta, hogy szerinte úgy lenne a legjobb, ha mindenki a saját dolgával foglalkozna. Bevitték. Egy éjszakán keresztül ott is tartották. Másnap reggel Szergej mondta, hogy jó lenne ha hazaengednék, mert éhes és munkába kell mennie. Elengedték, két hét múlva jött a levél, hogy szabálysértés miatt ejnye már. 2 éve hoztak egy törvényt, hogyha valamit kidobsz az onnantól kezdve nem a tied, hanem a svéd államé. Hogy megakadályozzák a turkálást, szándékosan megrongálják a hulladékot. A monitor képernyőjét késsel összekarcolják, és a számítógép sem a régi már, ha fúrunk bele egy egy centi átmérőjű lyukat.

Tehát turkálni nem annyira nyerő. De csínján lehet.

˝Azért ha arra járok mindig belenézek a kosárba.˝ -mondja és kopogtatja a kamerás Nokiája hátoldalát. Jelezve, hogy az is onnan van.

˝Tökjó! Egy hétig bírja!˝