Uzsonnázok a konyhaasztalnál, Szergej oroszul morog magában. Kezében egy számla.

- Mi a hézag?

- Nem fizettek ki rendesen.

[Szombat és vasárnap esténként taxisofőrként dolgozik. Nekem a kezdetektől fogva gyanús, hogy pusztán heti kétszer 12 óra munkával meg az albérleti díjakkal képes eltartani magát.]

- Mennyi hiányzik?

- Nem sok. Tudod, van nekem ez a helókittis naptárom, [ivarérett, harmincas, borostás férfi, aki hobbiból linköpingi rendőröket ken a bordásfalra jujitsu keretein belül] ebben mindig pontosan írom hány órát vezettem. Mikor kezdtem, meg mikor adtam le a kocsit. De itt hiányzik egy óra.

- Mikor volt ez?

- Október 31.

- Akkor állítottunk órát. Vissza.

- Ahá! Akkor értem, miért hívott a főnök aznap vagy hatszor! Nem vettem fel, aludtam. Még jó, hogy ki nem rúgott. Tegnap meg közlekedési karambolom volt, képzeld!

- Mii?

- Egy terepjárós anyuka nekem tolatott vagy harminccal.

- Szergej, derékig ér a hó. Előre sem mennék annyival. Mit csináltatok?

- Néhány fényképet. Meg kitöltöttük a kétszínű papírt.

- Elismerte, hogy hibás?

- Nekem mindenki elismeri! [Na, ebben marhára igaza van, ötödmagam sem kötnék bele.]

- Nézdcsak! Magyar kolbász! Kérsz egy kicsit?

- Ááá, nem. Most keltem, ilyen korán nem bírja a gyomrom a nehezet.

Vannak ennek a blognak visszatérő szereplői, akiknek üzemi körülmények között nem kéne egynél több posztban szerepelniük. Itt van például a szomszédbéli karaokés lány, aki mint Szergejtől megtudtam egy legalább negyvenes bagós asszony. A hangja alapján egy mellhártyagyulladásos tininek gondoltam. Először megörültem, hogy múlt héten délután belefogott egy újabb musicalbe, mert megmutathattam Fruzsinának, hogy valóban olyan hangja van, mint egy tárcsás mosógépnek. Elröhögtünk rajta. Majd megkerestük a Sinatra féle New York-ot karaoké verzióban, és duettben a válaszfalnak fordulva gondosan elüvöltöttük, hátha veszi a lapot. Vette. Éjjel negyed háromig nyomatta a rokkot.

Ez háború. Míg az ágyban fekve hallgattam a Pet Shop Boys It´s a Sinnel való próbálkozásait, bosszútracklistet terveztem magamban. Svédmetál, Venetian Snares meg Hupikék törpikék. Sajnos nincs megfelelő technikai apparátusom a hatékony hadviseléshez (mélynyomós hangfal) de a tőlem telhetőt megteszem.

Ma délelőtt elmentem a boltba és a suliba, a falnak fordított laptopról pedig az egyik legnemesebb végtelenített hungarikummal kedveskedtem neki három órában.

Ez a dal szép. Egyszer meghallgatva nem is tűnik büntetésnek. A negyedik kör után azonban már kikezdi az agyat. Kollégiumi szobatársakon tesztelve.