Ez viszont a kezdődő honvágy jele. Én nem gondoltam volna, hogy az elektromos gitár így tud hiányozni két hónap után. Itt semmi zajkeltő eszköz nincs. A szomszédban egy lány szokott énekelni, rettenetesen rosszul. A musicaleket preferálja, de jobban tenné, ha valami kézimunkának vagy bélyeggyűjtésnek feküdne neki. A New York, New York a kedvencem, mert az annyira szarul megy neki, hogy rázkódva röhögök rajta a svéd tankönyv fölött, kínomban.

Az egész campus területén szét van szórva 3 zongora, (pianiññió, grandpianó tudomisén, nem értek hozzá) amin mindenki szabadon játszhat. Leültem játszani és pár másodperc alatt rájöttem, hogy semmire nem emlékszem a ~15 éves szintetizátoros tanulmányaimból, a Hull a pelyhes fehérhót leszámítva. 6-7 éves koromban zeneiskolába jártam, de eltanácsoltak, mert két év alatt összegyűlt párszáz igazolatlan szolfézsóra. Hiába, nem érdekelt a szinkópa.

Szergejjel kinyomtattam két oldalnyi kottát. Kiröhögött.

- Te ezeket a hangjegyeket tudod olvasni a zongorán?

- Nem, de látod itt ezt? Ezt a hangjegyet tudom hol van. Ez a C. És látod itt ezt itt? Nincs előjegyzés, meg négynegyed, egyszerű mint a pofon!

- Áhh, fenéket! Csajokat hozzál ide! Olyan csöcsökkel, hogy megfulladj alattuk! A fizikus is most vett akkora ágyat, kúpert lehet benne futni!

Valóban, a srác most kihozta otthonról a barátnőjét, úgy gondolta, hogy nem az egyszemélyes 5 centi vastag matracon altatja meg, vett 150.ooo-ért egy akkora ikeás ágyat, mint két pingpongasztal. 5 lába van, hát nem malmozni fognak benne a csajjal, az is biztos.

Sajnálatomra elég frekventált helyen vannak a zongorák, nem merek nagyon beletaposni a billentyűkbe, mert körülöttem tanulnak, vizsgaidőszak van. Egy vérmesebb svéd diák meg két egzakt differenciálegyenlet között a nyakam köré tekerné a kottaállványt.

Odajön egy ilyen bölcsészlány (térdigérő sál, idióta kötött sapka, de hippiatlétában van), biztos szünetet tartott a művészettörténet tanulásával.

- Szia! Mióta zongorázol?

- Fél három óta.

- Jajj, nem! Úgy értem hány éve? Mióta?

- Én is úgy értem. Fél három óta.

- Aha. Tehát nem tudsz.

[Nincs füled, baszod?! Nézzél öt percig játszani.] - Nem.

- Azok a pedálok tudod mire valók?

- Persze. Látod? Ez egy automata zongora, mert csak két pedál van. Ez itt a fék, ez meg itt a gáz..

Lány jobbra el.

Aznap meg másnap gyakoroltam. Erre jutottam 2x3 óra alatt, amit alább látni. Nem is rossz, ahhoz képest, hogy zongorát eddig csak a kirakatban láttam.

Lehet a kezdődő honvágy jele. Gondolom nem csak velem történik meg, ha külföldön vagyok sok embert összetévesztek az ismerőseimmel. Bogár, hogy hívják azt a nyíregyi gyereket, aki néha Zsomborral jön inni a koliba, de ő nem akadt fent az orvosis kreditrendszerben? Nem hittem a szememnek. Azt hittem ő az. Sőt, meg voltam győződve. Mivel a nevét nem tudtam, mögé lopóztam és elordítottam magam, hogy ˝Szia, István!˝. Úgy voltam vele, hogy ha magyar, mindenképpen megfordul. Nem tette.

Először ledöbbenek, hogy mit keres XY itt, aztán jut eszembe, hogy ő nem lehet az. Az eddig mérleg egy bátyám, egy Tarr Nándi, töméntelen mennyiségű Hadházi Sanyi (magam sem tudom miért), Bárczi Panni (a szőkeség miatt) és fél Veres Anti. Azért fél, mert egy vállig érő hajú szőke srácra hittem azt, hogy ő az, ami azért mégsem ér egyet.

Nem is a kinézet számít, sokkal inkább egy-egy mozdulat. Az alábbi képen például Bárczi Panni látható, egy az egyben ugyanolyan gesztusai voltak. Nem nagyon értette, miért fényképezem le.