Tegnap vettem észre, hogy rosszul vagyok benne a svéd neptunban. Feltűnt, hogy óráról órára keresnek egy lányt, aki hiányzik, és mindig csak az én nevemet nem olvassák fel katalógusíráskor. Rákérdeztem, hogyan hívják azt a hiányzó lányt? Attilia és cseh. Mondtam, hogy inkább egyezzünk ki fiúban és magyarban. A név kiigazítása annyira nem érdekelt, ha feleannyi utánajárással jár kijavítani, mint otthon, akkor nekem megfelel még néhány hónapig ez a név.

Hollandiában erőltettem bemutatkozáskor, hogy Attila, mint a hun vezér. Senki nem tudta mire gondolok akkor. Itt viszont a legtöbb ember maga kérdezi, hogy úgy mint a történelmi alak? Igen. Utánanéztem azért wikipédián, hogy alkotó munkássága során mit is csinált ez a hős, mert ha kora Sztálinja volt, inkább nem hangoztatom a névrokonságot. Egyértelműen pozitív alaknak nem nevezném, egy közepesebb nagyságú város lakosságának vére tapad a kezéhez, de az akkor hozzátartozott az uralkodói imidzshez.

A névmemóriám tragikus. Bemutatkozáskor, mikor elengedem a srác kezét már nem tudom hogy hívják. Nem lenne ez égő, ha ők is így tennének, de szemmel láthatóan tudják a nevem. Ahogy az idő telik, úgy lesz egyre kényelmetlenebb megkérdezni a litván gyerek nevét is, mert bár bemutatkoztunk egymásnak, sőt ennek örömére egy felest is legurítottunk, nem tudom hogy szólítsam. Jártam én már így nem egyszer. A Györffy koliban például két hétig volt a szobatársam egy akkor ötödéves gyerek. Hamar lelépett, kényelmetlennek találta a Barátzsoca, Kócsi és általam teremtett légkört. 2 mondatot beszéltem vele, bemutatkoztunk egymásnak (már aznap elfelejtettem a nevét), illetve wc papírt és fogkrémet tarháltam tőle.

Itt a remek alkalom, hogy megtudjam mi viszont a litván gyerek neve, mert jönnek bátyámék, és majd mikor nekik bemutatkozik, figyelek. Ördögi terv. Jövő hétfőig tehát szünet, nem tervezem, hogy addig gép elé üljek.

Megtelt a lakás, tegnap beköltözött egy láncdohányos litván fizikus doktorandusz. Solid-state áramkörök tudora. Nem akarok tipizálni, de mint ahogy az olvasó is gondolhatja, nem egy Christiano Ronaldo, kéjes lánykacajok továbbra sem fogják megtörni a lakás nyugalmát. Angolul meg a legkevésbé tud, beszélgetéseink inkább hasonlítanak activityre. Az oroszt keni, Szergejjel tehát az orrom előtt kibeszélhetnek, hogy ez a hülye megint fordítva vette fel a gatyáját.

Próbáltam beszélni vele, de nagyon hamar kimerítettem a lehetőségeket. (Ismered Magyarországot? Nem, és te Litvániát? Hogyafenébene?! Ott van a Finneknél!)

Szóval nem egy hétszínvirág, de azért nettó 540-et leakaszt a doktori kutatásáért. Furcsa, otthon ennyit 20 éves munkaviszonnyal öt nővér kap, ez meg ennyiért piszkálja a szilíciumon az atomhéjat, meg lead heti 8-12 órát, nem tudom hogy milyen nyelven, mert tőlem cukrot alig tudott kérni.

Miközben beszélgettünk, én elköltöttem a szokásos vacsorámat (főtt rizs magába´, odaképzelt feltéttel, magyarosan) korsó vízzel. Mikor meghúzom a korsót nagyon furán néz a srác.

Te megiszod a csapvizet?

Mindig én sem ihatok sört..

De, csak úgy? Nem leszel beteg tőle?

Nem tudom, 2 hete kibaszottul megfáztam, de az szerintem inkább amiatt volt, mert stégről ugráltam a tengerbe.

Náluk nem lehet meginni a csapvizet forralás nélkül. Kérdeztem mi történik, ha mégsem forralom fel. Gyomorrontás, üvöltvefosás, ne akarjam tudni. Kisbabák bele is halhatnak. Nem palackozott vizet vesznek, hanem a csapvizet felfőzik és akkor jóság van, készülhet is a rizseskrumpli. Ha pedig egy hosszú tél után elolvad a hó (tehát akármilyen belvíz idején, gondolom én), akkor meg olyan büdös, hogy forralás nélkül úgysem tudnám meginni.

Már hozta is a poharát, hogy ha iható, akkor ő sem forralja fel.

Mondtam neki, hogy engem ne vegyen példának, ha holnap állig begipszelve viszi el a mentőhelikopter mert az én felbujtásomra nem forralt vízzel mosott fogat, kitoloncolnak a picsába.