Tegnap vettem észre, hogy rosszul vagyok benne a svéd neptunban. Feltűnt, hogy óráról órára keresnek egy lányt, aki hiányzik, és mindig csak az én nevemet nem olvassák fel katalógusíráskor. Rákérdeztem, hogyan hívják azt a hiányzó lányt? Attilia és cseh. Mondtam, hogy inkább egyezzünk ki fiúban és magyarban. A név kiigazítása annyira nem érdekelt, ha feleannyi utánajárással jár kijavítani, mint otthon, akkor nekem megfelel még néhány hónapig ez a név.

Hollandiában erőltettem bemutatkozáskor, hogy Attila, mint a hun vezér. Senki nem tudta mire gondolok akkor. Itt viszont a legtöbb ember maga kérdezi, hogy úgy mint a történelmi alak? Igen. Utánanéztem azért wikipédián, hogy alkotó munkássága során mit is csinált ez a hős, mert ha kora Sztálinja volt, inkább nem hangoztatom a névrokonságot. Egyértelműen pozitív alaknak nem nevezném, egy közepesebb nagyságú város lakosságának vére tapad a kezéhez, de az akkor hozzátartozott az uralkodói imidzshez.

A névmemóriám tragikus. Bemutatkozáskor, mikor elengedem a srác kezét már nem tudom hogy hívják. Nem lenne ez égő, ha ők is így tennének, de szemmel láthatóan tudják a nevem. Ahogy az idő telik, úgy lesz egyre kényelmetlenebb megkérdezni a litván gyerek nevét is, mert bár bemutatkoztunk egymásnak, sőt ennek örömére egy felest is legurítottunk, nem tudom hogy szólítsam. Jártam én már így nem egyszer. A Györffy koliban például két hétig volt a szobatársam egy akkor ötödéves gyerek. Hamar lelépett, kényelmetlennek találta a Barátzsoca, Kócsi és általam teremtett légkört. 2 mondatot beszéltem vele, bemutatkoztunk egymásnak (már aznap elfelejtettem a nevét), illetve wc papírt és fogkrémet tarháltam tőle.

Itt a remek alkalom, hogy megtudjam mi viszont a litván gyerek neve, mert jönnek bátyámék, és majd mikor nekik bemutatkozik, figyelek. Ördögi terv. Jövő hétfőig tehát szünet, nem tervezem, hogy addig gép elé üljek.

Megtelt a lakás, tegnap beköltözött egy láncdohányos litván fizikus doktorandusz. Solid-state áramkörök tudora. Nem akarok tipizálni, de mint ahogy az olvasó is gondolhatja, nem egy Christiano Ronaldo, kéjes lánykacajok továbbra sem fogják megtörni a lakás nyugalmát. Angolul meg a legkevésbé tud, beszélgetéseink inkább hasonlítanak activityre. Az oroszt keni, Szergejjel tehát az orrom előtt kibeszélhetnek, hogy ez a hülye megint fordítva vette fel a gatyáját.

Próbáltam beszélni vele, de nagyon hamar kimerítettem a lehetőségeket. (Ismered Magyarországot? Nem, és te Litvániát? Hogyafenébene?! Ott van a Finneknél!)

Szóval nem egy hétszínvirág, de azért nettó 540-et leakaszt a doktori kutatásáért. Furcsa, otthon ennyit 20 éves munkaviszonnyal öt nővér kap, ez meg ennyiért piszkálja a szilíciumon az atomhéjat, meg lead heti 8-12 órát, nem tudom hogy milyen nyelven, mert tőlem cukrot alig tudott kérni.

Miközben beszélgettünk, én elköltöttem a szokásos vacsorámat (főtt rizs magába´, odaképzelt feltéttel, magyarosan) korsó vízzel. Mikor meghúzom a korsót nagyon furán néz a srác.

Te megiszod a csapvizet?

Mindig én sem ihatok sört..

De, csak úgy? Nem leszel beteg tőle?

Nem tudom, 2 hete kibaszottul megfáztam, de az szerintem inkább amiatt volt, mert stégről ugráltam a tengerbe.

Náluk nem lehet meginni a csapvizet forralás nélkül. Kérdeztem mi történik, ha mégsem forralom fel. Gyomorrontás, üvöltvefosás, ne akarjam tudni. Kisbabák bele is halhatnak. Nem palackozott vizet vesznek, hanem a csapvizet felfőzik és akkor jóság van, készülhet is a rizseskrumpli. Ha pedig egy hosszú tél után elolvad a hó (tehát akármilyen belvíz idején, gondolom én), akkor meg olyan büdös, hogy forralás nélkül úgysem tudnám meginni.

Már hozta is a poharát, hogy ha iható, akkor ő sem forralja fel.

Mondtam neki, hogy engem ne vegyen példának, ha holnap állig begipszelve viszi el a mentőhelikopter mert az én felbujtásomra nem forralt vízzel mosott fogat, kitoloncolnak a picsába.

A kötelező körök:

www.facebook.com/egyeteminapok#!/egyeteminapok

www.egyeteminapok.bme.hu/

3 hét alatt elkurvult a blog. Innen-onnan hallom vissza, hogy páran szeretik a bejegyzéseket. Ugyaninnen-ugyanonnan kapok bíztatást is:

A mai bejegyzés tehát megrendelésre készül. Haydn is így érezhetett, mikor megrendelésre írt a császárnak, mondjuk szerintem kifinomultabb invitatio-kat kapott.

Van egy ilyen promóakciója a BME egyetemi napoknak, hogyha az ember blogbejegyzését megfelelő mennyiségű (legtöbb) ember lájkolja, akkor kap 2 jegyet. Először jól hangzott, de azóta rájöttem, hogy biztos a 0.-dik napos 16-17 órás Szandi koncertre osztogatják. Pozitívan lennék meglepve, ha hetijegyet érne pár sor. (Utánaolvastam, és tényleg bérletet ér.) Aztán az is eszembe jutott, hogy nekik kommentár kellhet, tehát egy tudósító, aki az eseményeket paralell közvetíti. Találtam ilyet is a neten a tavalyiról, de az nagy jóindulattal is csak kurvaszar volt.

Előtúrtam a régi posztereket. Nem a honlapról, mert a Rendezvénytörténet linkre kattintva az jön be, hogy hamarosan. Ezen felnevettem. Vérzik azért pár sebből ez az oldal, igaz a lényeg rajtavan. Mennyiért hol. Nem tudtam kideríteni, például, hogy hanyadik fesztivál is ez a sorban. Úgy tudom én mindegyiken ott voltam, de a számozásból nem ez derül ki, mert a legrégebbi emlékeim erről vannak, amit egy másik poszteren 2. egyetemi napokként promotálnak.

Régen volt, pár dolog azonban rémlik. Az hogy kb. pont azon a nyáron olyan Bikinimérgezést kaptam vagy 3-4 fesztiválon, hogy ezúttal örültem, hogy nem kell őket meghallgatnom. D. Nagy Lajosék is a Részegen kiviszhazából élnek már 20 éve, pedig a gitárosuk nagyon jól tekeri, azt jó nézni. Másnap a Belgát első sorból álltam végig. Akkor még szerettem, amikor még hivatás volt a szívatás, meg a Billy Jeannel összemosott kalauz és a spanyol gépkocsi. Nem úgy, mint most, hogy felolvassák a négyjegyű függvénytáblát, ehh.

Az egyedüli rossz emlék az aznapi koncertről annyi volt, hogy egy hülye picsa jókor lehetett jó ember alatt, azt´beengedték a kordon elé, ott vonaglott előttem, a fél színpadot kitakarva, haját a számbavetve. Mikor nem látták a kopasz hegyek, belekönyököltem párat de nem vette a lapot. A koncert fasza volt, olyan tömeg összeverődött, hogy a veríték lecsapódott a jól szellőző műanyagsátortetőn. Úgyhogy sátorban áztunk el. Meg is fáztam, aztán másnap Republic. Naa, az igen. Volt egy 6-7 fős kolis keményblokk valahol a keverőpult előtt, a színpaddal szemben. Én a republic koncerteken nem ezekre a új női taggal megerősített új számokra, wapwapsuwapra meg hatvanhetes útra vagyok kíváncsi, mikor van nekik a remek népi-zenei albumuk tele jó pörgős Megy a gombákkal és hagyományos mosóporokkal. Aki ott volt, ebben a keményblokkban, erre valószínűleg emlékszik. Én a hangomat aznap este 5 napra veszítettem el, a 2. sorból néztek hátra a számok között, hogy ki ez az állat, akinek ennyire fontos a Megy a gomba?! Másnap meg A4-es lapra írtam, a MÁV pénztárnál, hogy Kezétcsókolom, Kabáig egy retúr diákot legyen szíves, mert nem volt rá esély hogy elmondjam mit szeretnék.

Nem volt kérdés, hogy megyek-e a következő egyetemi napokra:

Mindenki a Scootert várta. Én is. Annyira ellenkező típusú zenét szeretek (hömpölygő vér a hangszóróból, szakállas vikingekkel), hogy ez nem maradhatott ki. Előtte viszont volt egy Kispál koncert. Akkor lepődtem meg először, hogy nagyon megtekerték a volumét. A Duna mellett, ami azért viszi a hangot. Meg a budai villák tövében, ahol a lakóknak azért az érdekérvényesítő képessége is az átlag felett van, ugye. A koncert jó volt, legközelebb is megyek majd, ha újra összeállnak, mint Elvis. Mindenki a Scootert várta, ment a Töpptöpptözés, meg a hogyé´halazás, már előtte két nappal. Én is meghallgattam pár Scooter dalt youtubén, hogy ne érjen váratlanul Maria.

Vegyes érzelmeim voltak viszont a koncerttel kapcsolatban. Nem sokon múlott például, hogy ne következzen be az, ami most nemrég a Loveparadén, hogy az emberek halálrataposták egymást. Arra az estére simán több jegyet adtak el, mint amennyit a sátor elbírt volna. Hatalmas tömeg volt. Csak az én lábamon legalább 8-an táncoltak, pedig a kijárattól 10 méterre ha álhattunk Tiborral. Aztán hozzájött az egészhez az is, hogy az egyik hangfal elfüstölt, meg a hidrogénfejű ember is hoppárézott, hogy kontakthibás a megafonja. Ha tűz üt ki valahol a sátorban, mind megdöglünk. De nem ütött. A koncert hatamas volt. Mindenki összeizzadt a körülötte lévőkkel a nettó 45 fokban. Volt parasztvakítás, tüzijáték, és néhány olyannyira ronda szoliban pirított ribanc táncoslány a színpadon, hogy szerintem az anyjukra a születésük után törtek rá a reggeli hányingerek. Egyedül a Fire!-t hiányoltam, mert annak a riffjét 10 éves koromban sokat gyakoroltam a partvisnyélen, kár hogy elmaradt. Volt viszont a kötelező töpptöppözés és Mária is hangosan szerette. Profi volt. Lehetett is, mert fullplaybacken nyomták az egészet, de senki nem az akusztikus gyönyörökért vette a jegyet, hanem a hangulatért.

Az idei felhozatalt nézve kár, hogy nem lehetek ott. Mert lesznek ám ilyen tálentumok is, mint a Szandi (atyaisten, lesz Tínédzserlamúr) meg a Kozmix, akik akár a magyar Scooter is lehetnének, ha nem lennének nagyságrendekkel szarabbak.  Leginkább mégis a magyar szeretetkövetet sajnálom, Kozsót, aki a tincsét már levágatta. Biztos megunta, hogy mindig belelóg a menzás tarhonyalevesbe. Pedig nem is tudom még mi mindent köszönhetünk a Kozsó gépezetnek a Shygys-son meg a Bestiákon kívül. Ejj, bepárásodott a szemem.